Miklós Radnóti: Gewaltmarsch

Ausgewählte Gedichte.
Budapest: Corvina, 1979.
Deutsche Nachdichtungen von Markus Bieler

Pirul a naptól már az őszi bogyó

Szőke, pogány lány a szeretőm, engem
hisz egyedül és ha papot lát
rettenve suttog: csak fû van és fa;
nap, hold, csillagok s állatok vannak
a tarka mezőkön. És elszalad. Por
boldogan porszik a lábnyomán.
Pedig fönn a kertek felé
feszület is látja a csókját és
örömmel hull elé a búzavirág,
mert mindig hiába megcsudálja őt
egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.
Tizennyolc éves és ha nélkülem van,
hallgatva jár, mint erdős partok
közt délidőn jár a nyári víz s
csillogó gondot ringat magában arról,
hogy sohasem telünk el a csókkal és
szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó.

1930. Szeptember. 1.

Schon rötet die Sonne die Beeren des Herbstes
Mein Schatz ist ein blondes heidnisches Mädchen,
glaubt nur an mich, und wenn ein Priester auftaucht,
haucht sie erschrocken: nur Gras ist und Baum;
Sonne, Mond und Sterne sind, Tiere
auf bunten Wiesen. Und weg ist sie. Staub
stiebt glückselig auf ihrer Fluchtspur.
Droben freilich, wo's zu den Gärten geht,
sieht auch ein Kruzifix ihren Kuß,
und vor ihr knicksen freudig die Kornblumen,
da hilft ja nichts, verliebt bewundert sie
in einem fort der Mann mit heiligem Vollbart.
Achtzehn ist sie, und wenn sie ohne mich ist,
geht sie schweigend, wie im Waldbach
Sommers Wasser geht zur Mittagszeit,
und wiegt eine sprühende Sorge im Herzen, nämlich,
warum das Küssen uns doch nie sättigt. Das macht sie
traurig. Schon rötet die Sonne die Beeren des Herbstes.

1. September 1930

Szél se fúj itt már

Tolnai Gábornak

Minden alszik itt, két virág is szotyogva
egymásra hajlik, esőről álmodik lassan
s rotyogva nő
fizessetek nékem két erős cipőt és
elmegyek napnak őndiába sütni, hol
fehér uccákon reggel a lázadás szalad,
szép rőt haján a fiatal tömegekkel!
vagy elmegyek fényleni hónak az erdélyi
tetőkre, hol balladák hímzett szoknyáit
fújja feketén éjjel a szél, mert szél
se fúj itt már!
hasrafeküdt utakon itt a napfény
és nagyokat mélázva vakarja farát.

1931. November 20.

Nicht einmal Wind bläßt hier

Für Gábor Tolnai

Alles schäft hier, auch zwei Blumen, schnaufend, lehnen
sich aneinander, träumen von Regen, erschauern
und dehnen sich;
bezahlt mir nur zwei starke Schuhe, und ich
gehe nach Indien als Sonne scheinen, wo
auf weißen Straßen morgens der Aufruhr umläuft mit
den jungen Massen in seinem schönen Rothaar!
oder ich glänze als Schnee auf Siebenbürgens Firsten,
wo in die bestickten Röcke der Balladen
schwarz der Nachtwind bläst, denn nicht einmal
mehr Wind bläst hier!
bäuchlings liegt hier der Sonnenschein auf den Strßen
und kratzt sich, von großen Dingen träumend, am Hintern.

20. November 1931

Egyszer csak

Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,
beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.
Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott
dobogás is elül.
Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.
S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,
a halál.

Mint fegyházban a villany ha kacsint,
tudják bent a rabok s tudja az őr odakint,
hogy az áram mind egy testbe fut össze,
hallgat a körte, a cellán árnyék szalad át,
s érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt
emberi hús szagát.

1942. Április 20.

Eines nachts auf einmal

Eines nachts auf einmal bewegt sich die Wand,
die Stille trompetet ins Herz und das Weh drin verfliegt.
Schmerz schießt in die Rippen, das leidensgewohnte Pochen
dahinter versiegt.
Stumm hebt sich der Leib, nur die Wand widergellt von der Not.
Dann weiß es das Herz und die Hand und der Mund: ja das ist
der Tod, der Tod.
So wissen, wenn das Elektrische flackt,
die Zuchthausinsassen, der Wächter im Gang, jetzt packt
aller Strom sich in einen Körper zusammen,
die Glühbirne schweigt, ein Schatten die Zelle durchgeht,
und dann ist's, daß zu Wärtern, gefangenen, Würmer Geruch
versengten Menschenfleischs weht.

20. April 1942

Szerelmes volt a kis hugom nagyon
hegedült búsan az esti szobában
a tártkarú rézállványra hulltan
fehér csuklója villogva hintált
a húrok fölött és képek tapsoltak
halkan a falon ha megpihent
karcsú vonója.
szerelmes volt
áttetszőn lengett a teste
szájoncsókolt és drága játékos
ujjaival simogatta meg a hajamat.
szomorú voltam, mert szomorú volt.
hugom hegedőlt a kis szobában
fehér csuklója villogva hintált
és képek tapsoltak halkan ha
megpihent karcsú vonója.

Budapest, 1928. Augusztus 17.